A kutatásban résztvevő partnerek:
Magyarország – MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet (a program koordinátora)
Felvidék – Fórum Kisebbségkutató Intézet
Kárpátalja - Kárpátaljai Magyar F_iskola
Vajdaság - Vajdasági Magyarságkutató Tudományos Társaság
A kutatás célja
Feltárni azokat a trendeket, melyek a határon túli magyar diplomások munkaerő-piaci elhelyezkedésében, migrációjában, továbbképzési igényeiben a rendszerváltást követő időszakban jelentkeztek. Célunk az volt, hogy felvázoljuk azokat a tipikus karrier-pályákat, melyek a különböző térségek, szakmák, egyetemek végzettjeinek esetében meghatározóak voltak a rendszerváltást követően. Megvizsgáltuk, hogy milyen mértékben jellemzőek a nyugat-európában és Magyarországon ismert folyamatok, mint amilyen a friss diplomások parkoltatása, másod- illetve posztgraduális képzésekben történő részvétele, a pályakezdő munkanélküliség, illetve a friss diplomások alulfoglalkoztatása.
A kutatás fázisai, módszerei
A kutatás első fázisában a szakirodalom feldolgozása és a rendelkezésre álló kutatási adatbázisok másodelemzése révén hipotetikus karrier-típusokat fogalmaztunk meg. A kutatásunk második fázisában ezeket a karrier-típusokat igyekeztünk fél-strukturált interjúk és fókuszcsoportos beszélgetések segítségével mélyebben feltárni.
A kutatás eredményei
A vizsgálat során először azt vizsgáltuk meg, hogy a munka világának a globális átalakulása (ezen belül elsősorban a karrierpályák individualizációja és a rugalmas foglalkoztatottság irányába történő elmozdulás) mennyire érhető tetten az erdélyi diplomás fiatalok munka-orientációjában. Ennek érdekében három, eltérő időszakban diplomázott csoportot hasonlítottunk össze. A kilencvenes évek derekán végzett fiatalok pályatörténeteit vizsgálva azt láthattuk, hogy a későbbi kohorszokhoz képest a strukturális hatások erőteljesebben érvényesülnek. Ez köszönhető egyrészt annak, hogy a felsőoktatás szervezése ebben az időszakban még erőteljesen a központi koordináció jellemzi, a munkahelyi életpályák alakulásában fontos szerepe van például az első egyetemi felvételi sikeres vagy sikertelen voltának valamint annak, hogy alanyaink magán vagy állami felsőoktatási intézménybe nyernek felvételt. Az állami egyetemeken a felsőoktatási ellátórendszer előnyeiben a diákok nagyobb hányada részesül, az egyetemi évek elsősorban nyugodt tanulmányi időszakot jelentenek, a tanulás melletti munkavállalás kevéssé jellemző. Ezek a feltételek egy olyan karrier-habitus kialakulásának kedveznek, amely a kiszámíthatóság, a tervezhetőség, a nagyobb biztonság, röviden a belső munkaerőpiac szabályszerűségeinek a logikája mentén szerveződik. Ennek magyarázható, hogy a kilencvenes évek derekán végzett diplomások többsége még a „vállalati világra” jellemző karrier-magatartást követ, nagyrészük a még működő állami vállalatoknál, az adminisztrációban és a tanügyben vállal munkát, néhányuk kisebb kitérővel oda is tér vissza. Ennek a típusú habitusnak a fennmaradása – a rendszerváltás után hirtelen megváltozott, nagyobb szakmai rugalmasságot követelő munkaerő-piaci feltételek mellett – nagyobb kockázatokkal jár, fennáll a marginalizálódás, a munkanélküliség és az alulfizetett szektorokban való munkavállalás veszélye.
A diplomázás éve szerinti második kohorszban az oktatás fokozatos decentralizációja, a hallgatói mobilitás intézményi feltételeinek a kiépülése miatt egyre nagyobb mozgástér alakul ki egy személyre szabottabb szakmai fejlődés számára. Ezt a folyamatot erősíti az időszak végére erőre kapó magánszektor (és civil szféra) is, ahol az ambíciósabb hallgatók már az egyetemi éveik alatt kipróbálhatják magukat, a későbbi karrierút szempontjából értékes szakmai kapcsolatokra tehetnek szert. Az 1998-2004 között végzettek életpálya- és a karrierút-differenciációjában az előző kohorszhoz képest felértékelődik a szakképzés jelentősége és egyre kevésbé lényegtelen, hogy az adott egyetemi intézmény milyen oklevelet ad, de főként, hogy milyen szakmai perspektívákat közvetít a diákjainak.
Az egyetem pálya-orientációs szerepében bekövetkezett pozitív változásoknak – amint az a legfiatalabb kohorsz elemzése során kiderült – a felsőoktatás bővülése szab határt: a 2000-es évek derekára a diákok létszáma meghaladja azt a kritikus értéket, amin túl már az intézményes oktatás aktívan részt vállalhatna a hallgatók elhelyezkedésének a könnyítésében. A frissen végzett diplomás fiatalok munka-életpályájuk tervezésében egyre inkább magukra maradnak. Ezzel párhuzamosan a munkaerő-rekrutációnál egyre inkább olyan típusú szakmai- és teljesítménykritériumok kerülnek előtérbe, melyek jórésze az intézményes oktatáson kívül szerezhető meg.
Vizsgálatunk második részében azt a kérdést vizsgáltuk meg, hogy a rugalmasabb foglalkoztatottság irányába történő átmenet eltérően érinti-e a különböző származási hátterű fiatalok karrier-alakulását. Racionális döntéselméleti alapokon azt feltételeztük, hogy réteg-specifikusan változik annak a percepciója, hogy az egyre jelentősebb anyagi ráfordítást, beruházást igénylő tanulmányokat sikeres szakmai érvényesülés követi. Ezzel kapcsolatban azt a hipotézist fogalmaztuk meg, hogy az alacsonyabb származási kategóriájú rétegek pályaorientációjában egy erőteljesebb kockázatkerülő magatartás érvényesül: hajlamosabbak olyan karrierpályákat választani, amelyek ugyan hosszabb távú, biztonságosabb alkalmazást ígérnek, de jellemzően az alacsonyabb javadalmazású és társadalmi presztízsű szakmákban.
Hipotéziseinket igazolandó, az életpálya-interjúk során kiderült, hogy a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek fiataljaira nagyobb mértékben jellemző az habituskészlet, amely inkább a belső munkaerőpiac logikája szerint működő „vállalati világban” való érvényesüléshez szükséges. Erre alapvetően a munkahelyi konformizmus, az elvárásoknak történő megfelelés, a fokozatos, lépésről-lépésekből építkező érvényesülési stratégia jellemző. Mivel azonban ezek a munkahelyek egyre inkább csak a rosszul fizetett állami szektorra jellemzőek, a szerényebb társadalmi hátterű diplomás fiatalok munkaerő-piaci hátránya újratermelődik. Ezzel összhangban azok fiatalok, akiknek a szülei magasabb végzettséggel és jobb anyagi helyzettel rendelkeznek, hajlamosabbak az ú.n. „laza kötődésű” ám jobb perspektívákat kínáló karrierpályák (önfoglalkoztatás és krónikus rugalmasság) fele orientálódni.
A kutatás harmadik részében az egyetemi képzés és az egyetemi évek szocializációjának pálya-orientációs szerepét tárgyaltuk. Ennek érdekében eltérő szakon végzett diplomások karrier-történeteit és -narratíváit hasonlítottuk össze. Az oktatás és a munkaerőpiac közötti szinkronitást vizsgálva szak-specifikus eltérésekre bukkantunk. A végzettségnek megfelelő munkavállalás esélye nagyobb a gazdasági és jogi, az orvosi és állatorvosi tudományok területén, valamint a műszaki tudományok közül az építészetben. A tudományegyetemen diplomázottak esetében ugyanezt csak az informatikát végzettekről mondhatjuk el. A humán területek nagy részén nehezebb a szakmában magas státusú munkahelyeket találni, ezért azok a fiatalok, akik nem tudják képességeiket a magánszférában kamatoztatni, a gyengébben fizető állami szférában, kiemelten a tanügyi rendszerben tudnak elhelyezkedni. A műszaki területeken is alacsony ugyan a szakképzettségnek való megfelelés, viszont interjúalanyaink elsősorban a jobban fizető versenyszférában dolgoznak.
Vizsgálatunk negyedik részében a munkaerő-mobilitásra vonatkozó tágabb kérdéskörön belül a vidéki diplomások elhelyezkedésének feltételeit, társadalmi körülményeit vizsgáltuk. Ezzel kapcsolatos lényegi következtetésünk az, hogy a munkaerőpiac településtípusok szerinti szegmentáltsága igen magas, e két szektort olyan törésvonal választja el, melyen az átjárás ritka. A vidék-város törésvonal mentén történő megfigyeléseink számos ponton visszaigazolták a társadalmi réteghelyzet és a karrierpályák újratermelődésének összefüggéseit. Eszerint a vidéki karriereket befutó fiatalok szülei rendszerint alacsony képzettségűek, leggyakrabban kékgalléros munkások; ezek a fiatalok kevésbé hírneves egyetemet végeztek, egyetemi éveik alatt nem túlzottan integráltak, diplomázás után a vidéki szolgáltató szektorban (leginkább a tanügyben) helyezkednek el. Karrierpályájuk a munkahelyi stabilitásra való törekvésre utal: pályafutásuk során csupán néhányszor váltanak munkahelyet.
A városi orientációjú karrierek képviselői ezzel szemben magasabb társadalmi státuszú családokból származnak, elismertebb, nevesebb egyetemeken diplomáztak, jellemző e karrierek többlépcsős jellege, mely az előnyösebb munkahelyek irányába változik, felfele ívelő mobilitási pályát jelent.
Kutatásunk utolsó részében a fiatalok pályaorientációjával kapcsolatos jövőterveit próbáltuk rendszerezni az egyes karrier-típusok szerint. Ennek részeként külön kitértünk a külföldre irányuló migrációs-, valamint a vállalkozás-alapítási szándékokra. A migrációval kapcsolatos elemzésünk meglepő következménye az volt, hogy a meginterjúvolt diplomás végzősök körében a végleges- illetve a munkavállalási célú migrációs szándék alacsony. A külföldi munkavállalás, mint a jövőtervek része megjelenik ugyan, de kizárólag az itthoni karrierépítés narratívájába beágyazottan. A végleges kitelepedéssel szemben megfogalmazott érvelések közül a leggyakrabban a pragmatikus dimenziójú narratívákkal találkozhatunk, melynek egyik része a külföldi megélhetés nehézségeihez kapcsolódó szokványos, köznapi érveléseket hívja elő, a másik része azonban a reflektáltabb karrier-szempontokat tükröz. 90-es évek nyilvános kisebbségi diskurzusának népszerű narratívái (a negatív megbélyegzettséggel szembeni averzió, de különösen a megmaradás-diskurzus) nagyon ritkán bukkannak elő és nem egy szubjektumon túlmutató, normatív üzenetként fogalmazódnak meg.
- Csata Zsombor, Bogdán Annamária, Dániel Botond, Kiss Dénes, Palkó Emília, Ruszuly Emese, Sólyom Zsuzsa: Az erdélyi magyar fiatal diplomások karrierje, migrációja, felnőttoktatási igényei. In. Mandel Kinga (szerk): Karrierutak vagy parkolópályák? Friss diplomások karrierje, migrációja, felnőttoktatási igényei a Kárpát medencében. Kutatási zárójelentés. 2007
