VII. Szociológus Napok

7szocnapokA VII. Szociológus Napokat április 5-6-án szervezte meg a Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány és a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete. Az esemény április 5-én, szerdán délután kezdődött a résztvevők regisztrálásával, majd két napon keresztül előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódott.

A rendezvény első számú célcsoportja az egyetemisták voltak, főként a társadalomtudományi szakos hallgatók (szociológia, szociális munka, antropológia, emberi erőforrás menedzsment), de ugyanakkor szívesen látottak voltak mások is, akik az idei témák iránt érdeklődtek. A Szociológus Napokat, mint tanórán kívüli tevékenységeket, fontos lehetőségnek tekintjük a diákok életében, mivel olyan témákat dolgozunk fel, amelyekre a tanév alatt kevésbé van lehetőség, és a diákok a saját tanáraikon kívül meghívott szakemberekkel is találkozhatnak. Fő célunk a szociológiai látásmód népszerűsítése a szélesebb közösségben, különböző társadalmi problémák tematizálása (az előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken keresztül), valamint a szociológusi pálya promoválása.

A rendezvény első napjának fő témája a vidéki társadalom szociológiája volt. A hivatalos megnyitó után Megyesi Boldizsár az MTA TK munkatársa tartott előadást az ökológiai gazdálkodás romániai helyzetéről és intézményesüléséről, majd László Éva, a BBTE szociális munka tanszékének oktatója, korunk mezőgazdasági foglalkoztatási formáiról beszélt és ezek árnyoldaláról a kizsákmányolásról. A nap utolsó eseménye egy lapszámbemutató volt, amely keretében az Erdélyi Társadalom folyóirat 2016-os számait mutatták be.

A pénteki nap 15 órakor kezdődött egy műhelykonferenciával, amelyen a BBTE szociológia, antropológia és szociális munkás szakos hallgatói mutatták be terepmunkáik eredményeit. Az egyes terepkutatások közös témája az új vallási közösségek voltak. Az érdeklődők összesen 5 bemutatót hallgathattak meg és kérdéseket tehettek fel a diákoknak.

Ezután 17 órai kezdettel Prazsák Gergő, szociológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója tartott előadást az Európai tolerancia körökről, általában a diszkriminációról és különösen a romák diszkriminációjáról. A nap és a rendezvény záróeseményei egy pódiumbeszélgetés és egy könyvbemutató voltak. A pódiumbeszélgetés központi témája a társadalmi egyenlőtlenség volt, a hat résztvevő (a BBTE szociológia tanszékének oktatói) egy-egy rövid előadásban az egyenlőtlenségek új mintázatait mutatta be a társadalmi élet különböző szegmenseiben, mint a munkaerőpiacon, mezőgazdaságban, nagyvárosi roma közösségek esetében, az oktatásban vagy a sportban. A rövid előadásokat egy beszélgetés követte. A könyvbemutató során Péter László (szintén a BBTE szociológia tanszék oktatója) új könyvéről, „A labdarúgás szociológiájá”-ról beszélgettünk a szerző jelenlétében, aki a moderátor és a hallgatóság kérdéseire válaszolva beszélt a könyvről, annak szerkezetéről és tartalmáról, de számos személyes történetet is megosztott, a könyvben bemutatott jelenségekről.

  • DSC_1391
  • DSC_1396
  • DSC_1399
  • kint2

A fent említett célokkal összhangban a Szociológus Napok fő eredményei a következők: érdekes és tartalmas szakmai előadások és kerekasztal beszélgetések, amelyek hozzájárultak a diákok elméleti tudásának gyarapodásához és a gyakorlati, kutatási eredmények megismeréséhez, a szociológiai nézőpont bemutatása a tágabb közönségnek, a társadalmi problémákra való figyelemfelhívás, valamint a szociológus szakma promoválása.

Az idei év másik nagy eredménye a Szociológus Napok új honlapjának elkészülése, amely összefoglalja a rendezvény hét kiadását, tartalmazza az előző évek programtervét, az előadók és előadások rövid bemutatását, fényképeket és videofelvételeket.

A rendezvény főtámogatói a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány voltak. További támogatónk a Borsarock borszaküzlet volt. Médiapartnereink a maszol.ro és a Transindex hírportál.

Támogatóink

BGA logo 2022

 

 

Communitas logo vizszintes sotet hatteren

© Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány 1998-2024.

Search