Július 8-14 között falukutató tábort szervezett a BBTE Szociológia és Szociális Munka Kara szociológia, antropológia és humánerőforrás menedzsment szakos diákok számára. A tábor elsődleges célja a látványos népi kultúrájú Kalotaszeg társadalmi-gazdasági viszonyainak megismerése volt, emellett azonban a résztvevők kutatástechnikai és elemzési ismereteinek elmélyítése is a célok között szerepelt, egy kérdőíves kutatást megtervezése és kivitelezése révén, valamint a kvalitatív módszerek használatának gyakorlása kisebb kutatócsoportok keretében. E célból a résztvevők egy kérdőíves kutatást végeztek, majd emellett minőségi módszereket használva néhány leszűkített kutatási kérdés vizsgálatába is belevágtak (a mezőgazdaság szerepe az életvitelben, az élelmiszertermelés szerepe a társadalmi kapcsolatok újratermelésében, az internet és a közösségi média hatása a közösségi életre).
A kutatói tevékenységre Magyarbikalon és a vele szomszédos Ketesden került sor, a térségi viszonyokra való rálátás érdekében pedig egy szakmai jellegű kalotaszegi körutat is szerveztünk. Meglátogattuk Bánffyhunyad, Kalotaszenkirály és Kőrösfő polgármesteri hivatalait, amelyekben házigazdákként az önkormányzatok polgármesterei vagy alpolgármesterei fogadtak, egy-egy bemutató előadást is tartva e falvak társadalmi-gazdasági helyzetéről, főbb gondjairól. Ezek után meglátogattuk a zsoboki gyermekotthont, melyet az intézmény gondnoka és pszichológusa mutatott be, majd a farnasi pisztrángtenyészdét, ahol annak kitalálója mutatta be az ország egyik legnagobb ilyen vállalkozásának történetét.
A gyakorlaton 14 diák vett részt, akik munkáját a BBTE Szociológia és Szociális Munka Karának három tanára (Kiss Dénes, Veres Valér és Geambasu Réka) egy doktori hallgatója (Szabó Mihály) valamint, egy meghívott magyarországi kutató irányította.
A program támogatója a Babes-Bolyai Tudományegyetem és a Communitas Alapítvány