A munkacsoport vizsgálódásának az volt a kiindulópontja, hogy a nagyobb mobilitással jellemezhető városra költözött falusi populáció sajátos életmódbeli vonásokkal írható le.
Ezt az alábbi kérdésre koncentráló interjúk segítségével ellenőrizték: része-e a városra migrálók motivációs rendszerének egyfajta alacsony szintű, falusi közösségbe való integráció, továbbá leszűkíthető-e az emberek városra költözése egy bizonyos típusú szükségletbővüléssel.
A vizsgálat legfontosabb mondandója az, hogy ha a falusi városlakóknak is nevezhető egyének közössége számban eléri azt a kritikus nagyságot, mely már a közösség jegyeivel ruházza fel ezeket a csoportokat, a falusi értékrendbe, életmódba szocializált emberek valójában egy olyan jellegű megváltozott helyzetbe kerülnek, mely lehetetlenné teszi számukra az elsajátított viselkedési minták további sikeres használatát. Az alkalmazkodási folyamatban ezért ezeknek a közösségeknek olyan új cselekvési patterneket kell kitalálniuk, melyek lehetővé teszik számukra a túlélést egy amúgy is hiánygazdaságként jellemezhető korszak kontextusában.
A vizsgálat alapján úgy tűnik, hogy a folyamat eltérő jegyeket mutat a különböző etnikumokhoz tartozó populációk esetében, másként érintette a román, a magyar, illetve a roma lakosságot, tekintettel a szocialista rendszer erőltetett nemzetpolitikájára is, mely gyakran a magyar többségű városok etnikai összetételét román lakosság „beköltöztetésével” kísérelte megvalósítani.
A kutatómunka eredménye az Erdélyi Társadalom 2. számában megjelent alábbi tanulmány és számos műhelybeszélgetés, konferenciaelőadás:
- Csedő Krisztina – Ercsei Kálmán – Geambasu Réka – Pásztor Gyöngyi: A kolozsvári elsőgenerációs városlakók