A kutatásba bevont diákokkal közösen a szegénység szociológiai vetületeiről, valamint az alkalmazott túlélési stratégiákról készült felmérés. A vizsgálat elsősorban kvalitatív módszerekre hagyatkozott (megfigyelés, interjúzás).
A kutatás során a munkacsoport Telemian, Balánbányán és Székelykocsárdon vett részt terepmunkán és az elszegényedési folyamatok következtében a városi új szegények által alkalmazott életstratégiákat vizsgálta, a rendszerváltás nyomán kialakult kontextusban. Mindez statisztikai adatok, élettörténetek és hálózati lemezések felhasználásával történt meg. Az alábbi kérdésekre kerestek választ:
- Hogyan megy végbe az elszegényedés folyamata a romániai posztszocialista városi környezetben?
- Hogyan módosult a háztartások életmódja a gazdasági szerkezetváltozás nyomán (a „vesztesek” illetve a „nyertesek” esetében?
- Milyen típusú életstratégiákat alkalmaznak az új szegények a rendelkezésre álló erőforrások függvényében?
A végzett terepmunka eredménye a Max Weber Szakkollégiumának, a WEB 11., „szegénység-száma”, melynek tartalmából az alábbi fontosabb tanulmányokat emeljük ki:
- Péter László: Új szegények túlélési stratégiái
- Pásztor Gyöngyi: Slumosodás és elszegényedési folyamatok Kolozsváron
A munkacsoport vizsgálódásának az volt a kiindulópontja, hogy a nagyobb mobilitással jellemezhető városra költözött falusi populáció sajátos életmódbeli vonásokkal írható le.
Ezt az alábbi kérdésre koncentráló interjúk segítségével ellenőrizték: része-e a városra migrálók motivációs rendszerének egyfajta alacsony szintű, falusi közösségbe való integráció, továbbá leszűkíthető-e az emberek városra költözése egy bizonyos típusú szükségletbővüléssel.
A vizsgálat legfontosabb mondandója az, hogy ha a falusi városlakóknak is nevezhető egyének közössége számban eléri azt a kritikus nagyságot, mely már a közösség jegyeivel ruházza fel ezeket a csoportokat, a falusi értékrendbe, életmódba szocializált emberek valójában egy olyan jellegű megváltozott helyzetbe kerülnek, mely lehetetlenné teszi számukra az elsajátított viselkedési minták további sikeres használatát. Az alkalmazkodási folyamatban ezért ezeknek a közösségeknek olyan új cselekvési patterneket kell kitalálniuk, melyek lehetővé teszik számukra a túlélést egy amúgy is hiánygazdaságként jellemezhető korszak kontextusában.
A vizsgálat alapján úgy tűnik, hogy a folyamat eltérő jegyeket mutat a különböző etnikumokhoz tartozó populációk esetében, másként érintette a román, a magyar, illetve a roma lakosságot, tekintettel a szocialista rendszer erőltetett nemzetpolitikájára is, mely gyakran a magyar többségű városok etnikai összetételét román lakosság „beköltöztetésével” kísérelte megvalósítani.
A kutatómunka eredménye az Erdélyi Társadalom 2. számában megjelent alábbi tanulmány és számos műhelybeszélgetés, konferenciaelőadás:
- Csedő Krisztina – Ercsei Kálmán – Geambasu Réka – Pásztor Gyöngyi: A kolozsvári elsőgenerációs városlakók