Szakkollégisták szakmai közösségének és vitakultúrájának fejlesztése

Közösségfejlesztő-képzési hétvégét szerveztek a Babeș-Bolyai Tudományegyetem HR szakkollégiumának tagjai 2021. október 15-17.-én Mészkőn. A programnak kettős célja volt, mégpedig a szakkollégisták szakmai közösségének és vitakultúrájának fejlesztése.

IMG 8359 meszko1

A csapat péntek este érkezett meg Mészkőre, ahol ismerkedő és összerázó játékokkal kezdtük a programot.

Az első képzési nap délelőttjének fő témája a vitakultúra fejlesztése volt. A szakkollégium azon tagjai, akik már tapasztalattal rendelkeztek ezen a téren bemutatták a Karl Popper vitaformátumot. Ez a vitaformátum kiválóan alkalmas arra, hogy nemcsak általános erkölcsi vagy társadalmi kérdéseket vitassunk meg, hanem különböző szakmai témákat is, mint például a szakmai-etikai dilemmák a HR-ben, vagy a munkahelyen előforduló problémák. Előbb a vita szabályainak részletes ismertetésére került sor, ezt követően pedig a résztvevők kipróbálhatták ezt a vitaformátumot, végül rövid felkészülés és dokumentálódás után két három fős csapatban megmérettették magukat.

A program másik fontos aspektusa a résztvevők közötti kapcsolatok megerősítése volt. Ezt szolgálták az első esti interaktív csapatépítő játékok, szintén ehhez járult hozzá a közös vitázás is, ezek mellett pedig a második képzési napon a szakkollégisták egy műhelymunka keretében dolgozhattak a szakkollégium jövőjén, az idei tevékenységi terven, a szerepkörök leosztásán stb.

IMG 8346 meszko2


A járvány és ebből kifolyólag az online oktatás miatt a szakkollégium tagjai korábban nem találkoztak személyesen egymással, ezért a jelenlegi közösségfejlesztő-képzési hétvégének nagyon fontos volt a megszervezése, és nagyban hozzájárult nemcsak a résztvevő személyek vitakultúrájának fejlődéséhez, hanem a szakkollégisták közösségének erősítéséhez is.

A képzés támogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány.

 

© Fundația pentru Cercetări Sociale ”Max Weber” 1998-2024.

Search