Erdélyi Társadalom

et2020 1Az Erdélyi Társadalom féléves rendszerességgel megjelenő tudományos folyóirat. A 2003 óta megjelenő lap szerkesztéséért a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete felel, kiadója a Kolozsvári Egyetemi Kiadó [Presa Universitară Clujeană].

A folyóirat célja a szakmai kommunikáció biztosítása a társadalomtudományok művelői számára, elsősorban a szociológia, szociálpolitika, társadalomföldrajz, regionális tanulmányok és kulturális antropológia területén. A szerkesztőség előszeretettel várja az erdélyi, romániai témájú, vagy a kisebbségek kérdésé érintő tanulmányokat, e témák azonban nem képeznek kizáró feltételt a tanulmányok elfogadását illetően.

Lapszámaink tematikus súlyponttal jelennek meg, a tanulmányokat az előre meghirdetett témákra lehet beküldeni, az egyes lapszámokban azonban az aktuális témához nem kapcsolódó tanulmányok is megjelenhetnek.

Célközönségünk a társadalomtudományokban jártas és az erdélyi magyar (és nemcsak) társadalom működése, jellegzetességei iránt érdeklődő társadalomkutatók, politikai tanácsadók, médiadolgozók.

Folyóiratunk a CEEOL és az Index Copernicus nemzetközi adatbázis által jegyzett, online elérhető. A folyóiratban megjelent tanulmányok továbbá elérhetők a ProQuest, GESIS és a DataCite adatbázisokban is.

A Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány a lap pályázati menedzsmenjét, a lapterjesztést biztosítja.

ISSN: 1583–6347

DOI előtag: 10.17177 

A folyóirat honlapja: https://erdelyitarsadalom.ro

Támogatóink

BGA logo 2022

 

 

Communitas logo vizszintes sotet hatteren

© Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány 1998-2024.

Search