Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány

 Max Weber Szakkollégium

   

Az alapítvány a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociológia tanszékének háttérintézménye.

 

1999-ben a senior szakkollégiumi tagok kezdeményezésére jön létre a Max Weber Társadalomkutató Központ, amely a kutatói tevékenységüket folytatni kívánó diplomásoknak nyújt intézményi hátteret. Ennek keretében a társadalomtudományi kutatás mellett egy saját szociológiai folyóirat, a WEB szerkesztői tevékenysége is folyik. Ugyanebben az évben sor kerül a Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány bejegyzésére is, amely a Szakkollégium és a Kutatóközpont jogi hátterét hivatott biztosítani.

 

Belépés az alapítványi oldalakra

A Max Weber Szakkollégium 1994-ben alakult a Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológus hallgatónak kezdeményezésére.

 

A Szakkollégium fő célja a tehetséggondozás, az egyetemi képzés konstruktív kiegészítése a tehetséges egyetemi hallgatók számára: egy egyéni kutatási program kivitelezésének segítésével (a szakkollégium tutoriális kutatási programjának keretében), idegen nyelvtudásuk elmélyítésének segítésével, speciális vendégelőadók meghívásával, tudományos diákkonferenciák szervezésével, és a kiemelkedő teljesítmény anyagi ösztönzésével.

 

 

Belépés a  szakkollégiumi oldalakra